HTML

2009.11.28. 19:29 L.Tomi

Colorado + Thanksgiving

Ezer éve nem írtam ide, bocs hogy nem jelentkeztem eddig. Rengeteg dolog történt a legutóbbi bejegyzés óta, most nem is írok mindenről... 2 hete újra nyakamba vettem a világot és átruccantam Colorado-ba HAESF Petihez, akit Floridából már jól ismertem. Minneapolis-i átszállással jutottam el végül a denveri reptérre, ami tényleg nem egy szokványos reptér, erre Bandi már felhívta a figyelmemet :) Ugyan a titkos földalatti bázisra nem találtam meg a lejáratot, a Boulder fele induló buszra sikeresen felszálltam és egy óra álmos pislogás után meg is érkeztem a célállomásra, ahol már várt rám Peti és a lakótársa, Karesz. A következő pár napot tehát velük töltöttem. Karesz 10 éve él itt kint az usában, elég kalandos a története, a nulláról indulva építette fel itt az életét, onnantól kezdve, hogy az első pár napban még szállása sem volt New York-ban, aztán később talált munkát, beiratkozott egy főiskolára, és most egy telekommunikációs cégnél dolgozik mérnökként. Kemény a srác, az biztos. Boulder egyébként (meg hát Denver is) kb. 1700 méter magasan fekszik, itt már eléggé hegyvidéki a klíma, hidegebb is van, mint Wisconsinban. Innen nyugatra kezdődnek igazából a hegyek, bár sajnos azokból nem sokat láttam a hétvége alatt. Boulder egyébként egyetemi város, rengeteg a diák, sokan sportolnak, viszonylag gazdag állam egész Colorado. Első este a helyi Old Chicago-ban múlattuk az időt, másnap viszont bementünk Denverbe megnézni a Denver Nuggets - LA Lakers kosármeccset a Pepsi Centerben. Maga a helyszín valami elképesztő, egy hatalmas 20 ezres aréna, iszonyatos fényekkel meg videófalakkal, teljesen lesokkolt a rengeteg ember látványa. Közel teltház volt természetesen. A játékos a hazai csapat nyerte viszonylag simán, igazából nagy izgalmak nem nagyon voltak a meccsen, később a tv-ben az összefoglalót nézve úgy tűnt, hogy volt pár meleg jelenet, de ezekből mi onnan a legfelső sorból nem sokat érzékeltünk. Egyébként a játék majdhogynem másodrendű a rengeteg show-elemhez képest egy ilyen NBA meccsen, szól a zene, villognak a fények, mindenféle játékokat játszanak a közönséggel, nyereményjátékok vannak, pom-pom lányok, videóbejátszások, ajándékokat szórnak a közönségbe a plafonról kis ejtőernyőkkel, meg hasonló őrületek. Közben persze a nézők örjöngenek, és a ami a lényeg: fogyasztanak. A meccs után Peti indiai spanjaival haverkodtunk egy keveset, aztán hazafelé vettük az irányt. Másnap egy kis városnézés meg bevásárlás után Thornton felé indultunk, egy Karesz haverjának -Tominak- a szülinapi bulijába. Itt találkoztam jópár magyarral, és tök jó buli kerekedett ki a végére. Aztán bementünk Denverbe egy klubban nyomultunk, de nem volt az igazi, viszonylag kevesen voltak. Közben esett vagy 20 centi hó is, zárás után visszacsúszkáltunk Tomiékhoz, aztán ott töltöttük az éjszakát. De még a vasárnapot is, és csak késő este indultunk haza Boulderbe, miután Tomi online kémialeckéjét is sikeresen megoldottuk :) Boulderben már nem sok időm volt, mert menni kellett a reptérre. A buszt le is késtem, de ezt még sikeresen beérte Peti a város határában. A nagyobb bajjal a reptéren szembesültem: előző napra foglaltam a járatot, hehe. Szerencsére segítőkészek voltak, feltettek az aznapi gépre, nem kértek plusz pénzt se. Egy kis izgalom volt még azért, mert tele volt a gép, így csak akkor szállhattam fel, ha valaki nem utazik. Szerencsére felfértem végül, így rövid szunyókálás és egy chicagoi átszállás után meg is érkeztem Milwaukee-ba, hétfő lévén mentem is dolgozni egyből a reptérről.
Az egyetemen most viszonylag haladnak a dolgok, hamarosan készül a szerszám és megy gyártásba az előző projekt, most szerdán pedig egy menomonee falls-i céghez megyek megbeszélésre, nekik fogok dolgozni a következő hetekben.
Csütörtökön Thanksgiving volt, ezért csak szerdáig kellett dolgozni a héten. Eredetileg úgy terveztük, hogy New York-ba utazunk Petivel, de aztán ebből végül az lett, hogy Peti jött át inkább Milwaukee-ba bandázni egy hétre. Csütörtökre Nathan családjához kaptunk meghívást egy családi ebédre Libertyville-be. Kitaláltuk, hogy ehhez kocsit bérelünk és így legalább mehetünk mindenfelé a környéken. Szerda délután kicsit leckét kaptunk belőle, hogy hogyan is működik ez az Amerika. Egy pár autókölcsönzőt meglátogattunk ugyanis a belvárosban, de kocsit sehol nem kaptunk. Nincsen ugyebár hitelkártyánk, ezért egyszerűen az autókölcsönző cégek nem állnak szóba velünk, hiába van ott az összeg a bankkártyánkon. Viszont a csóró, szakadt mexikói előttünk simán kapott autót, mert ő kapott hitelt. Így működik ez. Ne spórolj, mindent-mindent hitelre vegyél.
Reggel a reptéren próbálkoztunk, Nathan vitt ki minket, ahol szerencsésebbek voltunk, fel is vettünk egy Subaru Imprezát. Igen ám, de a lakáskulcsom Nathan kocsijában maradt, így csak tengtünk-lengtünk a városban, a házmestert pont most rúgták ki, így nála nem volt már pótkulcs, a megadott telefonszámon meg nem voltak hajlandóak segíteni, azt hajtogatták csak h töressük fel a zárat. Miután jól összevesztem a faszival a telefonba, nem nagyon tehettünk mást, elindultunk úgy ahogy voltunk Tonerékhez, koszosan, büdösen, tegnapi ruhában. Nathan reggel még külön felhívta a figyelmemet, hogy lehetőleg ne így jöjjek a kinyúlt kapucnis pulcsimban, aztán végül is mégiscsak úgy jelentem meg :) Jól bezabáltunk náluk, beszélgettünk, puzzle-öztünk, meg hasonlók, rendesek voltak h vendégülláttak. Innen Chicago-ba mentünk tovább Noémiékhez, ahol nem igazán volt buli, csak üldögélés meg zombi módjára tévébámulás. Ennek ellenére vagy hajnali négyig fent maradtunk, egy Martin nevű fickóval dumálgattunk addig. Reggel kaja után megnéztük a Northwestern University campusát, fényképezkedtünk egy sort, aztán indultunk haza Milwaukeeba. Péntek lévén pár szórakozóhelyet lecsekkoltunk, aztán 2-kor persze bezártak a helyek, így haza is jöttünk.

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://ltomi.blog.hu/api/trackback/id/tr241559318

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tíz éve született meg a Mozgalom 2009.12.01. 13:04:30

Magyarországon már kevesen emlékeznek rá, de a "nyugati" világban igazi történelmi mérföldkőként tartják számon a 10 éve, 1999. November 30-an Seattleben lezajlott eseményeket. A WTO ellenes tömegmegmozdulást sokan az alternatív-globálizációs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.