Tomi Milwaukee-ban

... hát tegnap dél óta annyi történt, hogy sikeresen megérkeztem Milwaukee-ba. A Bp-New York gépen a lehető legszarabb helyen ültem, a középső üléssor középső helyén. Legalább a tv szemben volt, nyomattak vagy 3-4 filmet az úton, de nem nagyon érdekeltek. Inkább a svéd könyvemet bújtam, meg beszélgettem a mellettem ülőkkel. Az egyik egy szlovák csajszi volt, aki Miamiba ment nyaralni a soha nem látott rokonaihoz, a másik meg egy kolozsvári csaj, aki Atlantába házasodott 6 éve, és a szüleit volt meglátogatni otthon. Ez a pozsonyi utitársam mellettem álmában valakit talán felpofozva, az ölembe karatézta a narancsléjét, aminek külön örültem, mintha nem volna elég bajom ott középen kuporogva. Próbáltam aludni az úton, nem nagyon ment, de aztán valahogy csak eltelt az a 11 óra New York-ig. Pontosabban 10 óra volt maga az út, aztán még egy órát vártunk leszállás után a gépben a kifutón, mert nem volt szabad terminál. Utána még a zsernyákokat is meg kellett várni, mert volt valami balhé a fedélzeten, az egyik utas rendetlenkedett, bár pontosan nem tudom mi volt, messze ült tőlem. Mondanom sem kell, hogy New York-ból nem sokat lehetett látni, csak a felhőkarcolók körvonalait a távolból. Pedig igazán átrepülhettünk volna a Brooklyn híd alatt, vagy valami... idő lett volna rá :) Szóval a vége az lett, hogy még késésben is voltunk, mire kiszálltunk a gépből, én mondjuk viszonylag kényelmesen átértem a csatlakozáshoz, de volt, akinek csak kb. fél órája maradt átszállni. A reptéren ellenőrizték a vízumot, vettek ujjlenyomatot, aztán fel kellett venni a csomagot, átcipelni egy másik terembe, ott megint rá a szalagra, aztán útlevélvizsgálat újra, és lehetett megkeresni a kaput, ahonnan indul a Milwaukee felé tartó gép. Ez viszont nagyon messze volt, lejártam a lábamat, mire odaértem a 23-as kapuhoz, mindenféle folyosókon, alagutakon, éttermeken, mozgólépcsőkön kellett átverekednem magam, mire megtaláltam a gépet. Hát, odaérve kicsit elbizonytalanodtam, mert nagyon kis gép volt a Canadair Regional Jet, összesen 50 személyes, rázott is faszán, de azért gond itt sem volt. Ezzel 3 óra volt az út, amit nagyjából át is aludtam, kicsit több hely volt, mint a másik gépen, jobban lehetett szundikálni. Mikor felébredtem, már ereszkedett is a masina a Michigan-tó felett. Milwaukee-ba érkezve már semmilyen ellenőrzés nem volt, felvettem a hátizsákomat, aztán megkerestem az emberemet. Kis bizonytalankodás után meg is lett, a főnököm, Vito jött elém. Bevitt kocsival a városba, közben kicsit elmagyarázta, hogy mi merre van. Első blikkre nem tűnt nagyon idegennek a hely, az emberek tök ugyanúgy néznek ki, mint a magyarok, max. kicsit több a fekete. A szobám egyelőre az egyetem Margaret Loock koleszának 11. emeletén van. Jövő vasárnapig maradok itt, addig remélhetőleg sikerül majd albérletet találni. A kolesz amúgy kicsit lepuki, a hajdani Kármán Tódor jutott róla eszembe először, persze annyira nem vészes a helyzet azért. Nem nagyon lakik itt most senki, majd augusztusban kültöznek be a diákok, így hát barátom sincsen még sok :( A főnököm is mondta, hogy a helyiek szeretik a fesztiválokat, minden hétre esik 1-2 belőlük ilyenkor nyáron. Tegnap este itt a szomszédos utcákban is volt egy, a Bastille Days, ez egy ilyen  francia fesztivál, oda lenéztem egy kicsit, volt pár koncert különböző kisebb-nagyobb színpadokon, meg zabálta a nép a burgert meg a sört. Aztán benyomtam egy falafel wrap-et, meg egy kólát 10 dolcsiért egy Szeráj-szerű helyen, aztán mentem is aludni. Hétfőn délre kell majd bemennem az egyetemre, most meg megyek felfedezni egy kicsit, úgyhogy egyelőre ennyit...