A HAESF-es arcok alapesetben nem nagyon találkoznak egymással, mert az USA különböző tájain kapnaknak sokszor állást, már néhány éve viszont lehetőségük van egy kicsit jobban megismerkedni egymással egy field trip keretében, ami egy pár napos, mindig valamilyen téma köré épülő kirándulás, mindig más helyszínen. Bandiék tavaly Vegasban voltak, de volt már ilyen túra San Franciscoban, New Yorkban, Santa Fében, stb. Idén New Orleans és a 2005-ös Katrina-hurrikán utáni újjáépülő városban megtelepedő innovatív, növekedő vállalkozások támogatásának intézményei voltak terítéken. A helyszín kb. egy hónapja realizálódott, én nagyon örültem neki, a Mississippi vidékét kb. a Tom Sawyer óta szerettem volna látni, louisianai mocsár pedig rengeteg mindent adott a világnak, elég ha jazz műfajára gondolunk (vagy éppen a sludge-ra - Down, Eyehategod, Soilent Green, Crowbar, csak hogy az ismertebbeket említsem). Mivel a túra keddtől péntekig volt tervezve, egy páran tervezésbe-szervezésbe kezdtünk, és megtoldottuk egy pár nappal a túrát. Így aztán megvettem szépen a repjegyemet a floridai Tampába, és vártam az október másodikát :) Az egyetemről péntek délben az utolsó percben indultam el, 35-40 perccel a gép indulása előtt értem oda. Ez itt látszólag nem probléma, simán bevették a csomagot, aztán mehettem a géphez. Most is AirTran-nel repültem, a plusz pénzt most is beszedték a csomagért persze. Az út nem volt valami izgalmas, aludni próbáltam, meg nézelődni egy kicsit, de felülről szürke és unalmas a Midwest. Ahogyan ereszkedett Florida felett a gép, úgy ült nekem is vigyor az arcomra. Tampa Bay, pálmafák, tengerpart, ebből rossz nem sühet ki... Na, a Milwaukeeban már bejáratott dzseki nagyon hamar rámrohadt a gépből kilépve a 35 fokban. A reptéren találkoztam az utitársaimmal, Petivel Coloradóból, aki szoftvermérnökként dolgozik az Ericssonnál, Noémival, aki betont kavar Chicagoban és Hofival, ő meg ingatlanokkal foglalkozik New York-ban. Szerencsére mindenki fasza arc, sokat mókáztunk, jól összemelegedtünk ezalatt a pár nap alatt. Itt a tampai reptéren béreltünk autót a Dollar-ban, egy vagány fehér Dodge Chargert, nem kicsit volt laza ezzel nyomatni egy hosszú hétvégét. Tampában a Hyatt hotelben aludtunk, mondanom sem kell, hogy elképesztően fasza volt, egyben hamar rá is jöttünk, hogy elbaltáztuk a szállásfoglalást, mert ahol előre foglaltunk szobát, ott mindenhol kettőt fizettünk, holott a legnagyobb buli együtt lenni a hotelban is. Ez volt talán a legdrágább éjszaka az úton, fejenként 60 dollár körül volt egy éjszaka, ami nem sokkal több, mint egy Gara Hotel ;) A hotelben persze, és gyakorlatilag mindenhol Floridában de még New Orleansban is ezerrel ment mindig a légkondi, enélkül itt nem lehetne létezni. Hiába van október, délen szinte elviselhetelen az idő a meleg és a magas páratartalom miatt... Tehát kerestünk hamar egy liquor store-t, ami egy segítőkész csövinek köszönhetően hamar meglett, majd a 7th street/Ybor district felé vettük az irányt, ez a város szórakozónegyede. Egy kis sörözgélés meg a Coyote Ugly után nyugovóra is tértünk hamar. Reggel egy rövid gyúrás meg medence/jacuzzi után útba ejtettünk pár cigar store-t, sokszor helyben készítik a szivarokat, Tampa szivarnagyhatalom itt Floridában, aminek a kultúráját kubai bevándolrók honosították meg annakidején. Innen nyugatra, Clearwater felé vettük az irányt, és a napot a strandon, a Mexikói-öböl partján töltöttük. A fejünk fölött sokszor ijesztően közel pelikánok húztak el, és persze ezer fok volt. A naplementét még megnéztük itt a parton, aztán indultunk kelet felé, Miami irányába. Hogy azért annyira ne örüljünk, a szélvédőn várt egy mikuláscsomag visszafelé, bár ez itt most senkit nem zavart. 4 óra utazás után értünk Fort Lauderdale-be, nagyjából éjfélkor. Erre a napra nem volt előre szállásunk, így kis kóválygás után végül kivettünk egy szobát az első helyen, amit nyitva találtunk. Ez fejenként 20 dolcsi se volt, ennyiért Dánfokon sem alszotok, pedig itt az Atlanti-óceánra nézett az ablakunk! Másnap persze fürdés az óceánban, aztán délután irány Miami! Hát enyhén szólva leesett az állunk a városhoz közeledve, hatalmas szállodák végeláthatatlan sora fogadott az úton, pálmafák amerre csak néz az ember, és iszonyat durván gazdag környékek. Miami Beach-en megkerestük a Havana Libre Hotelt, aztán egy kis óceánpart után nyakunkba vettük a várost. Állítólag a Miami éjszakai életnek sajátos szabályai vannak nem engednek csak úgy be a klubokba, csak ha ismersz valakit az adott helyről, vagy ha csaj vagy :) Mi egy Clevelander nevű szabadtéri helyen voltunk a legtöbbet. A legviccesebb az volt, mikor egy csomóan egyszerre ugrottak seggest a középen lévő amúgy lezárt medencébe. Persze ilyenkor azonnal kivezették a mókás kedvű vendégeket, de ez egy igen stílusos módja volt a távozásnak. A végén taxival mentünk vissza a hotelbe, alig élt már mindenki a buli után. Másnap egy rövidke városnézés és kajavételezés (épp egy jó kis balhé kezdődött a boltban mikor mi leléptünk), illetve a Miami egyetem meglátogatása után Florida legnyugatibb, egyben az USA legdélebbi pontja, Key West felé vettük az irányt. Az út a gyönyörű Florida Keys-en vezetett keresztül, amiket hosszú-hosszú hidak kötnek össze egymással. Itt található egyébként az USA egyetlen korallzátonya is. Sötétedésre értünk Key Westre, ahol sietve le kellett adnunk a kocsit. Ezután a közeli Holiday Inn-be taxiztunk, amiért iszonyatos árat, 32 dollárt kért a faszi (kb. 2km!). A hotelban panaszkodtunk is a recepciósnak, aki felajánlotta, hogy utánanéz a dolognak, az ő faterja is taxizik és ő is sokallotta. Letettük a cuccokat a szobában, és átnéztünk a közeli steakhouse-ba. Lefelé menet várt a taxis csávó, állítólag eltévesztette az árat, na persze. Visszaadott valamennyi pénzt, nyilván nem akart bajba kerülni. Kaja után úgy döntöttünk, hogy a városból már nem sokat látnánk sötétben, úgyhogy a hotelben döglöttünk egész éjszaka. Belül egy nagy medencét vízesés táplált, körülötte rengeteg növény és pálmafa, az egész úgy nézett ki, mint egy igazi dzsungel. Valami elképesztő hely volt a szállodának ez a belső udvara, nem is tudom, hogy voltam-e életemben ilyen jó helyen... Próbáltuk kiélvezni a helyzetet, amíg lehetett. Hajnali 2 fele dőlt be mindenki az ágyba, 4-kor pedig már kelni kellett, mert indultunk New Orleansba. A járat nem közvetlen volt, hanem előbb visszarepültünk Miamiba, ez érdekes volt, mert propelleres géppel mentünk - nagyon passzolt Key Westhez. Miamiban 3 órát kellett várnunk a csatlakozásra, ezerrel nyomatták a légkondit a reptéren, iszonyat hideg volt a terminálban, szóval eléggé szenvedős volt ez a pár óra. Kora délután értünk New Orleans-ba, egyből a belváros, a French Quarter/Financial District felé vettük az irányt a busszal, ahol is a Westin hotelben töltöttük a következő 4 éjszakát. Mit ne mondjak, ez talán a város legjobb hotele, Amicis eléggé kitett magáért... Itt találkoztunk a másik 3 diákkal is, akik Floridába nem tartottak velünk, meg hát persze Amicissel is. Kedden különösebb programunk nem volt, egy bemutatkozó vacsora után még egy közeli bárba betértünk, aztán annyi. Szerda reggel volt az első találkozónk a GNO Inc.-el, megtudtuk, hogy minden szuper, szépen fejlődik a város, stb. Ennél egy kicsit pesszimistább képet festett New Orleansról a délutáni Katrina-túra sofőre, ahol is körbejártuk az egész várost a Pontchartrain-tótól a Mississippi-ig. A Hurrikán következtében a város csatornáinak falai millió helyen átszakadtak és elárasztották az amúgy is nagyon alacsonyan fekvő New Orleans 80%-át, gyakorlatilag elpusztítva az egész kócerájt. A vihar után a lakosság száma az eredeti félmilliós népesség 10%-ára esett vissza, aztán ez fokozatosan nőtt az elmúlt években, de még mindig jóval kevesebben a lakos, mint a Katrina előtt. Általában minden negyedi-ötödik ház még ma is lakatlan, a lakók soha nem költöztek vissza, máshol próbáltak szerencsét, ami érthető is, mert a hurrikán után még hónapokig nem voltak járható utak, boltok, egészségügy, közbiztonság... néhol egész utcák vannak elhagyatva, rengeteg kórházat, hipermarketet, gyárépületet, hotelt láttam fűvel benőve, sorsára hagyva. A város környéki vizekben sok autó, motorcsónak van fejreállva, magára hagyva, még a mentés idejéből, eléggé apokaliptikus látványt nyújtva. Rengeteg házon még ott vannak a jelek, amiket a mentőcsapatok festettek fel. Olyat is láttunk, amire a bent talált halottak számát írták, elég kemény volt. A túra végére az eső is eleredt, este a Snug Harbor klubban néztünk meg egy dob-bőgő-vibrafon felálású jazztrió koncertjét, aztán a hírhedt Bourbon Streetet látogattuk meg, meg hát aztán nagyjából minden este így tettünk. A Bourbon Street itt az éjszakai élet központja, rengeteg bár és kajálda várja itt a szórakozni vágyókat. hétköznap este is rengetegen vannak, de péntek-szombaton meg aztán mozdulni sem lehet, kicsit nyomasztó is a dolog, főleg, hogy kb. este 10 után a hatalmas tömeghez masszív hányásszag is társul a szűk utcácskán. Meg is találtuk a kedvenc helyeinket a Cat's Meow és a Razzoo személyében, de persze mindegyiket lecsekkoltuk. Helyi specialitás a Handgranade koktél, ami igazából a pohár miatt érdekes, találjátok ki h milyen alakú... Hajnal felé persze már térdig jár az ember a kézigránátokban. Helyi érdekesség még, hogy az este még a fiúk nyakában lévő műanyag ékszerek később átkerülnek a lányokéba mindenkinek roppant kedvező üzletelést követően... ;) Szinte kizárólag élőzene van minden helyen, New Orleanstól nem is vár mást az ember... Csütörtökön mocsártúrára mentünk a várostól délre, ami nekem nagyon nagy élmény volt. Nagyon durva helyeket láttam, házakat a mocsárban, amiket csak hajóval lehet megközelíteni, furcsa madarakat, és persze aligátorokat, akik nem igazán jöttek már lázba pár túrista látványától, ellenben a nekik dobott mályvacukrot jóízűen falták. A mocsárturizmus a hurrikánnal együtt kihalt a vidéken, jelenleg ez az egy faszi foglalkozik vele, akivel mi is mentünk... Pénteken az Idea Factory-t, egy kb. inkubátorházat látogattunk meg, aztán este hajókázni indultunk a Natchez gőzhajón a háborgó Mississippin. Utána az esti buliban búcsút vettünk Amicistól, aki nagyon nagy arc amúgy, és mintha ezer éve haverok lennénk. Nem vágta amúgy, hogy Bandival tesók vagyunk egészen a múltkori pesti HAESF szülinapi hepajig. Pénteken még a Westinben maradtunk, utána átköltöztünk a közeli Holiday Inn-be a Royal Streetre, kb. 50 méterre a Bourbon Streettől. Ennek megfelelően kicsit lepukibb volt a hely, viszont szinte semmibe nem került. Szombaton az Aquariumba mentünk, ahol a sok fura hal mellett még furább szerzetekbe botlottunk: magyarokba, hehe. Másnap a PoBoy's-ban is leszólított egy faszi, aki '56 óta lakik Texasban. Mindenhol ott vannak ezek... :) Vasárnap egy szolíd buleszolást követően feloszlott a társaság, a legtöbben hajnali 6-kor repültek haza, én még egy kicsit dögölhettem, mert csak fél 12-kor indult a gépem. Chicagoban aztán szembesültem az ősszel, előkerült a dzseki meg a kukássapka elég hamar. Még szépen hazavitettem magam Milwaukee-ba, aztán este el is szunyókáltam a kanapén, reggel 6-kor pedig Vito keltett a csengővel, úgy ahogy voltam, a hétfői ruhámban indultam Madisonba a SolidWorks 2010 bemutató turnéjának legközelebbi állomására. Igazából nem volt különösebben érdekes, viszont hazafelé városnéztünk Madisonban, felmentünk a Kapitóleum tetejére, nagyon szép hely. Nagyjából ezzel ért véget a kirándulás, rengeteg mindent láttam ez alatt a 10 nap alatt, egy jó darabig biztos emlegetni fogjuk a déli élményeket...

Képek itt: http://www.flickr.com/photos/40507715@N08/